BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Táj, település, régióA könyv listaára: 9800 Ft. Leírás:
A Magyar Tudományos Akadémia indította útjára azt a hét kötetből álló könyvsort, amelyben a szerzők összefoglalják - történelmi környezetbe illesztve - Magyarország mai állapotát. A második kötet szerzői három szempont mentén mutatják be az országot: előbb a magyar társadalom életterét jelentő természeti és földrajzi környezetet - amely nemcsak a humanizálás terepe, de bizonyos mértékig maga is meghatározója az élet és a gazdálkodás lehetőségeinek -, majd az épített környezetet, vagyis a településeket, végül a gazdálkodásban és az igazgatásban egyre nagyobb szerephez jutó régiókat. A tudományos élet jeles képviselői, a témák szakértői a nagyközönség számára is befogadható stílusban adnak számot az ország állapotáról több mint száz ábra és térkép, közel kétszáz fénykép és hatvannyolc, adatgazdag statisztikai táblázat segítségével. Az enciklopédikus összefoglalás nemcsak kitűnő olvasmányélményt nyújt, de sokszor a nagyközönség előtt kevéssé ismert tényekkel is megismerteti olvasóit. - Széles olvasóközönségnek ajánlható a közművelődési és iskolai könyvtárak kézikönyvének számító kötet. ISBN: 963-09-4358-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 8 035 Ft
Az aukció vége: 2011-05-27 19:30
. Horváth Gyula: Táj, település, régió - Jelenlegi ára: 8 035 Ft
Fontos
-
DEMON PROFI benzinmotoros fűkasza!!! 55 ccm 4, 8 LE KÉSZLETRŐL AZONNAL! 1 napos szállítással!!!!! !!!!! Alkatrész ellátás, szervizelés fo...
-
Kislányomé volt ez a gyönyörűséges Next házikós farmerruha-felső szett. 2-3 éves méret (98). Használt, de csak néhány alkalommal, nagyon s...
-
ÚJ NŐI GUCCI NAPSZEMÜVEG UV 400 SZŰRÉS!!! Méretei .. lencse magasság 5 cm Két szár közti távolság: 13 cm AJÁNDÉK SZEMÜVEG SZÜTYŐ!!! Nézd m...
-
Megválok leánykoromlegszebb darabjaitól (sajnos nem valószínű, hogy jók lesznek még rám... ), szekrényem meg roskadozik, így előszedtem, ...
-
Bébi ruhák jó állapotban. Méretek: 1. csomag 74-86-ig 2. csomag 68-as 3. csomag 1éves kortól 4. csomag 68-as 5. csomag 80-86-ig ...
-
8 részes ágyneműhuzat garnitúra Cipzáros kivitelű. 2 db paplanhuzat: 140x200cm 2 db nagypárna huzat: 70x90cm 2 db kispárna huzat: 40x50cm...
-
2 db Vákuumos tárolózsák: A vákuum technológiának köszönhetően ruhái a lehető legkisebb helyet foglalják el a szekrényében. könnyel elhelyez...
-
Nagyon vagány GAP kantáros nadrág. Lába közt patentos. Hibátlan, teljesen újszerű. Mérete: 6-12 hó Hossza: 60 cmBszh: 18 cm Derék: 29 c...
-
Eladnám egyszer viselt extra szexi szaggatott leggingemet! S-M-L méretre ajánlom! Ebben biztos nem maradsz észrevétlen! Jelenlegi ára: 3 ...
-
1. Garnitúrából 3db eredeti (anyós felöli és a hátsók), a vezető oldali logós vásárolt. Keveset használtak. 2. Garnitúra univer...